Bajnoki éremátadás-sportnap

A Botfai Városrészi napok 2. napja hagyományosan a sportnap, amin az idei évben egyesületünk megkapta azokat az aranyérmeket, melyekkel egyesületünk történetében egyszerre lett bajnok mindkét felnőtt csapatunk. FOTÓK
A 2015 novemberében elkezdett munka gyümölcsét arathattuk le ezekkel a bajnoki címekkel amely során megszakítás nélkül 38 mérkőzésen hagyta el a pályát veretlenül 1. csapatunk. Második csapatunk pedig az idei évben mindössze 1 vereséget szenvedett. A tartalék bajnokság gólkirályi címe is Botfára került. Pers László 37 góllal holtversenyben végzett az élen. Sok gólt szereztünk. Mindkét csapatunk közel száz góllal pakolta teli az ellenfelek hálóját. Első csapatunk hátralévő egy mérkőzésén még elérheti a 100. gólt. melyhez mindössze 1 gólt kell szereznie. Bár több fordulóval a vége előtt bebiztosítottuk a bajnoki címet, mindkét csapatunk számára voltak nehezebb időszakok a bajnokságon belül. Első csapatunk főleg az utolsó mérkőzéseken gyengélkedett hiszen az utolsó 5 meccsen kaptunk annyi gólt , mint előtte 25 meccsen. Amatőr szinten, de talán magasabb szinten is nehezebb fejben folyamatosan ott lenni, miközben már nincs tétje a mérkőzésnek. Ennek a számlájára írhatjuk ezt a negatívumot.

Az elmúlt közel 2 évben Bócz Lajos edző vezetésével készültek csapataink. Egyetlen kikötése volt az egyesület vezetésének a tagság felé, mégpedig az, hogy csakis akkor érdemes a csapataink élére magasabb szinten is dolgozó, tapasztalt edzőt állítani, ha a labdarúgóink is dolgoznak vele együtt. Ez Az edzéslátogatottság, pontosság, szervezettség. Az elmúlt időszakban nem kellett azokkal a tipikus amatőr problémákkal foglalkozni, amit sok helyen olvasni, tapasztalni lehet. Játékosainkkal magasabb szintű szervezettséget értünk el. Edzéseken megfelelő létszám, mérkőzés előtti érkezések pontossága, fegyelem, mérkőzések előtti érkezés, felkészülés. Ettől ugyan nem lesz jobb játékos senki, de a koncentráltság, felkészülés (az edzésmunka) ugyanazt az eredményt hozhatja adott szinten. Ezt látható abból is, hogy a keret az elmúlt években alig változott, sőt sérülések miatt az elmúlt időszak egyik legeredményesebb csatára (Milics Norbert) kivált teljes tavaszi szezonra, illetve szervező középpályásunk (Szimán Bálint) Székesfehérvár környékére költözött. Az érkező játékosok ugyan más posztokon játszanak de Bócz edző úgy szervezte át a csapatot, hogy így is eredményesek tudunk lenni.

A második csapatban játékos bőséggel kellett szembe néznünk, így voltak mérkőzések amin ki kellett hagyni játékosokat, a keretből. Meg kell köszönni a játékosok hozzáállását, hiszen ez vezetett a bajnoki cím elnyeréséhez. Mindenki átérezte, hogy nincs jó vagy rossz játékos, csapat van amiért érdemes küzdeni. Külön név nélkül kiemelném, hogy olyan emberkéket is sikerült edzésre bírni akik eddig ebben nem jeleskedtek.

Látható a fentiek alapján, hogy azok az egyesületek, akik célt tudnak sportolóik elé tűzni, azok erősek lesznek. Természetesen minden egyesület a saját szintjén. Sokan kérdezgetik, miért nem építünk nagyobb, magasabb osztályú klubot. A válasz egyértelmű. A lakóterületi Sport klubok célja alapvetően az, hogy lehetőséget adjon saját lakókörnyezetében élő embereknek. Abban a pillanatban, amint ez megszűnik, azaz kívülről (pénzért) igazolt sportolókat hozunk, ez elveszti a lényegét. A közösség megbomlik, és nem lesz az egyesületből, csak egy eredményt hajhászó fociklub, ahol évente más játékosok játszanak, akiknek semmi kötődésük a saját városrészükhöz, falujukhoz, vagy baráti társaságukhoz.

A bejegyzés kategóriája: 2016/17
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.